a testem minden szegletében,
- üveggömb vagyok-,
száll-szitál, ahogy rázkódok, áll a bál,
s táncot jár bennem két parány
atomnyi képlet,
- az egyik kitárva virágos ablak,
a másik a távolból kék szemmel bámul,-
az egynemű egésszé rándul,
-átjár, kitágul,-
lelken és bőrökön lüktet át,
s hogy ingoványra téved, vagy
szirteken üt tanyát, én is csak nézem,
vállejtve kérdem, ki vagyok végül,
a napjaim ki festi, s az életem?
s ki lehet az, aki folyton csak játszik énvelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése