sikátorok,
fáradt lágylegyek
szódásüvegbe
mázolt emberek
terített
asztal a csatorna tető
odadobott
csontból kilóg a velő
véletlen,
úgy lehet
kivágott
díszlet, elomló tapéta
akárki volt,
a címzettet elírta
egy hirdetés
a ház homlokzatán
mögé néztem,
hogy nincs is ház talán
csak a szél
szalad Karthago mögött
törött
izzó a lámpaoszlopon
az asztalon
lavór, a cseppeket számolom
nincs levegő
a kisszobába
fellobban-alszik
a gyertya lángja
semmi sem
változott, ez a kép őslelet
a zebra
csíkján necc trikó, gyurmahát
visszeres
lábain ringatja önmagát
kigyúrt
testén pillangók rajzanak
egy
szélfútta asszony mellé száll, elmarad
ölelné,
futna el
a szemét az
utcán oly könnyen elsimul
gyűrött
árnyékuk egy pocsolyán átvonul
az
utcaszarban elrohadhatsz
ha nem
termelsz és nem fogyasztasz
.
újságpapíron
mongol koldusok
felpüffedt
szemük az arcomra tántorog
átfutok rajtuk,
valami mást kerestem
az
illatuktól mindig is émelyegtem
talán az
egész csak imagináció
különben
mindegy is, nem kell, hogy arra járjak
ősfosszíliák,
az elmémbe zártak,
s most küldik a képeket idebentről
így lesz
ismerős az idegenből
világot
teremtek, odakint csak a csend
meg az idő
csüng az ég kékje alatt
darázsfészekben
darazsak alszanak
egy
felhőmacska lágyan öleli
körmét
ereszti, történjen valami,
elsüllyedt városon
alszol, Budapest
