vajon felismerik-e a versemet,
ha eltűnök hirtelen,
mondjuk váratlan ufo támadásban,
egy távoli galaxisban ébredek,
matatnának a fejemben,
csak nézném, hogy mivel,
mielőtt visszadobnak majd a földre
szigorúan tudományos érdeklődés övezne,
vizsgálnák az agyamból vérrel szivárgó sorokat,
petri csészékbe gyűjtve a lényeget
tenyésztenék már hetek óta, s tűnődnének,
mért nem megy vajon
felismerik- e.
vajon felismerném-e a versemet
ha eltűnnék hirtelen,
de most tényleg,
mondjuk az utcaszélen kivilágítatlan
olvadnék az aszfaltba bele
hiába, mint az álom, káprázat,
ki gondolta volna, hogy van ott valaki,
s most már nincs is,
mondaná a kialvatlan és összetört kamionsofőr,
de nem törődnék vele, mert már lázasan
kutatnám valahol a még meg nem írtakat,
hogy milyen lehet vajon
felismerem-e.
vajon felismerném-e a versemet,
ha mint cérnaszál szövődnék bele egy piros virágos pulcsiba
befogad egy táguló valóság,
s dobogna velem egy idegen szív
mondjuk egy svéd könyvelőé,
ki szabadságra megy épp a napsütötte mólon s rácsodálkozik,
hogy hová tűnt el két számsor között múlt kedd délután
és mit hozott onnan magával szíven szúrt valóság
mormogná századszor is
szórakozottan dörzsölve homlokát,
vagy csak azon tűnődnék,
hogy az a szigorú lány a könyvelésről
szeret-e engem vajon
a versem, a versem felismerne-e.
2014. július 28., hétfő
2014. július 22., kedd
legyen neki
precízen, művészien válogatott mindig, lézerszike pontossággal
választotta el hártyájától a zsírosát, s köpte messze a színhúst mindhalálig,
becsukott szemmel, mióta élt,
így maradt
az óvodából spenótfőzelék, az iskolából tanárok pikkelése, az együttlétekből, hogy mégis mit reméltél, a részegségből csak a másnapok, az ölelésből egy nem kívánt gyerek, a csülkös bablevesből egy véres béldarab, az előléptetésből, hogy elkéstek vele, és alzheimer a jól megérdemeltből,
a végén felvillant még ez-az a szűrőpapíron átfolyó múltból élesen, tisztán
rajzolva elkeskenyedő arcának karakterét,
-csak mert a drága mama nem pont úgy szerette,
és mert az öregasszonyok templomba járnak keresztet vetni,
két alapvetése privát univerzumának- ilyenkor megrándult a szája szeglete,
Most áll egy ismeretlen szobában, a telefon kicseng századszor is, nyúl érte, hogy megnyomja a hívásfogadás gombot, de végül
nem veszi fel.
prof. med. hab. a szenvedésben.
választotta el hártyájától a zsírosát, s köpte messze a színhúst mindhalálig,
becsukott szemmel, mióta élt,
így maradt
az óvodából spenótfőzelék, az iskolából tanárok pikkelése, az együttlétekből, hogy mégis mit reméltél, a részegségből csak a másnapok, az ölelésből egy nem kívánt gyerek, a csülkös bablevesből egy véres béldarab, az előléptetésből, hogy elkéstek vele, és alzheimer a jól megérdemeltből,
a végén felvillant még ez-az a szűrőpapíron átfolyó múltból élesen, tisztán
rajzolva elkeskenyedő arcának karakterét,
-csak mert a drága mama nem pont úgy szerette,
és mert az öregasszonyok templomba járnak keresztet vetni,
két alapvetése privát univerzumának- ilyenkor megrándult a szája szeglete,
Most áll egy ismeretlen szobában, a telefon kicseng századszor is, nyúl érte, hogy megnyomja a hívásfogadás gombot, de végül
nem veszi fel.
prof. med. hab. a szenvedésben.
2014. július 15., kedd
kirakatbuddha
kirakatbuddhák,
csak belénk ne botoljon senki,
az a biztos,
szerteszaladnak a repedések,
szívenrúgásról meg aztán szó ne essen,
darabokra hullok, nem hallod,
azt már még se hagynám.
Akkor inkább vesszenek a
kényszer zubbonyosok,
közepes dominákba oltott tanítónők,
cellákra bomlott lelkeinken teremőrök,
lecsaptok bennem az utcazenészre
lecsaptok bennem az utcazenészre
lepkevadászok, nem vagytok épp hóbortos népség,
ágról szakadjatok
mind.
nagylevegő
kifúj
na
tegyetek arrébb
tegyetek arrébb
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)