2014. július 28., hétfő

minden körülmények között

vajon felismerik-e a versemet,
ha eltűnök hirtelen,
mondjuk váratlan ufo támadásban,
egy távoli galaxisban ébredek,
matatnának a fejemben,
csak  nézném, hogy mivel,
mielőtt visszadobnak majd a földre
szigorúan tudományos érdeklődés övezne,
vizsgálnák az agyamból vérrel szivárgó sorokat,
petri csészékbe gyűjtve a lényeget
tenyésztenék már hetek óta, s tűnődnének,
mért nem megy  vajon
felismerik- e.

vajon felismerném-e a versemet
ha eltűnnék hirtelen,
de most tényleg,
mondjuk az utcaszélen kivilágítatlan
olvadnék  az aszfaltba bele
hiába, mint az álom,  káprázat,
ki gondolta volna, hogy van ott valaki,
s most már nincs is,
mondaná a kialvatlan és összetört kamionsofőr,
de nem törődnék vele, mert már lázasan
kutatnám valahol a még meg nem írtakat,  
hogy milyen lehet vajon
felismerem-e.


vajon felismerném-e a versemet,
ha mint cérnaszál szövődnék bele egy piros virágos  pulcsiba
befogad egy táguló valóság,
s dobogna velem egy idegen szív
mondjuk egy svéd könyvelőé,
 ki szabadságra megy épp a napsütötte mólon s rácsodálkozik,
hogy hová tűnt el  két számsor között múlt kedd délután
 és mit hozott onnan  magával szíven szúrt valóság
 mormogná századszor is
szórakozottan dörzsölve homlokát,
vagy csak azon tűnődnék,
hogy az a szigorú lány a könyvelésről
szeret-e engem vajon
a versem, a versem felismerne-e.



2014. július 22., kedd

legyen neki

precízen, művészien válogatott mindig, lézerszike pontossággal 
választotta el hártyájától a zsírosát, s köpte messze a színhúst mindhalálig,   
becsukott szemmel, mióta élt, 
így maradt 
az óvodából spenótfőzelék, az iskolából  tanárok pikkelése, az együttlétekből, hogy mégis mit reméltél, a részegségből csak a másnapok, az ölelésből egy nem kívánt gyerek, a csülkös bablevesből egy véres béldarab,  az előléptetésből, hogy elkéstek vele, és alzheimer a jól megérdemeltből, 
a végén felvillant még ez-az a szűrőpapíron átfolyó múltból élesen, tisztán 
rajzolva elkeskenyedő arcának karakterét, 
-csak mert a drága mama nem pont úgy szerette, 
és mert  az öregasszonyok templomba járnak keresztet vetni,   
két alapvetése privát univerzumának- ilyenkor megrándult a szája szeglete, 
Most áll egy ismeretlen szobában, a telefon kicseng századszor is, nyúl érte, hogy megnyomja a hívásfogadás gombot, de végül 
nem veszi fel. 
prof. med. hab. a szenvedésben. 

2014. július 15., kedd

kirakatbuddha


kirakatbuddhák,
csak belénk ne botoljon senki,
az a biztos,
szerteszaladnak a repedések,
szívenrúgásról meg aztán szó ne essen,
darabokra hullok, nem hallod,
azt már még se hagynám.
Akkor inkább vesszenek a
kényszer zubbonyosok,
közepes dominákba oltott tanítónők,
cellákra bomlott lelkeinken teremőrök,
lecsaptok bennem az utcazenészre
lepkevadászok, nem vagytok épp hóbortos népség,
ágról szakadjatok
mind.
nagylevegő
kifúj
na
tegyetek arrébb