a szűk szobában, haldoklásdíszlet,
Kettőezer tizenkettő.
Enyészik
egyre az öregasszony,
az ágymagányba
végleg odaasszon,egyre csak várja, mindennap féli.
Pergamen rég
az aurája,
bomlásszavak,
otthonkapára,a szemében zavar, ő mögötte ül.
Onnan nézi,
a szája mit mormol,
nem hallja,
ima vagy szitok talán, végsőt billen az élet falán.
Nézd,
általhullik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése